|
2009. August 11. Tuesday 13:12 |
|
A jövő már elkezdődött” Gondolt már arra mi lenne, ha jövőre a szokásos balatoni nyaralás helyett, esetleg máshova utazna, esetleg az űrbe? Az ötlet maga most még talán hihetetlennek tűnhet, de mégis megvalósulni látszik. A Spaceport America, a Föld első kereskedelmi űrkikötője biztosítja önnek a lehetőséget, melynek az alapkövét már lerakták. Steve Landeene a készülő létesítmény vezérigazgatója szerint egy új fejezet nyílik az űrkutatás történetében. "Nem csupán a magánűrhajósok feljuttatásáról szól ez az egész, hanem a költségek csökkentéséről, új gyógyszerek és a napenergia kutatásáról az űrben, valamint tudományos előrelépések egész soráról" A kikötő Új Mexikóban található a sivatag közepén. A terület választás fő oka a hely kitűnő adottsága, hiszen az év 350 napján tiszta az égbolt, ami rendkívül kedvező az űrturisták számára. Az sem elhanyagolható biztonsági szempont, hogy lakott területet jó pár kilométerrel arrébb találhatunk. A több mint 18 méter magas 3 emeletes, 62245 m2 alapterületű objektum építési költsége meghaladja a 31 millió dollárt, az állam 200millió dollárral szállt be a költségvetésbe. Dona Ana megye lakóira külön adót vetettek ki,hogy evvel is támogatni tudják a beruházást. Az űrkikötőt a Foster and Partners tervezte, de az űrhajók többsége a Virgin Galactic tulajdona, mely a SpaceShipeOne mintájára készül így a SpaceShipeTwo nevet fogja viselni. A legnagyobb bérlő a Virgin Galactic, már a jegyeket is árusítja. A létesítményhez hozzátartozik egy 4366 m2 hangár, és egy 3000 méteres kifutópálya is ami képes lesz fogadni a világ legnagyobb repülőgépeit is. Már több mint 300-an jelentkeztek bolygónk minden tájáról, az első utazók kiléte már napvilágot látott, nem más mint maga Sir Richard Brandson és családja utazhat. Az úr a Virgin Galactic tulajdonosa. Mivel ez egy kereskedelmi kikötő, ezért akár már 200. 000. dollárért azaz 40 millió forintért mi is részt vehetünk egy két órás utazáson amiből 5 percig élvezhetjük a tökéletes súlytalanságot. Az ár tartalmazza a 3 napos felkészítést is, melyre a felszállást megelőzőleg kerül sor a NASTAR centerben. A tréning során terhelési,erőnléti és gyorsulási próbáknak, valamint különböző orvosi vizsgálatoknak leszünk alávetve.A 3 nap alatt továbbá szimulációs gyakorlatokon és kiképzésen vehetünk részt. Az alapvető utasításokkal megismerkedhetünk, elsajátíthatjuk a biztonságos repülés alapjait például a helyes testtartást, menekülést, vészintézkedéseket. A kikötő megnyitásának várható időpontja 2010 vége. Ha már most kedvet kapott az utazáshoz akkor online is jelentkezhet a hivatalos honlapon vagy a megadott elérhetőségeken. Ha alkalmasnak találták a felejthetetlen repülésre már csak az előleget kell kifizetni mely „csupán„ 20. 000. dollár. Egy siklóra 5-6 turista fér fel, így nagycsaládosoknak is ajánljuk. Galambos Mónika és Kisznér Piroska |
|
2009. August 10. Monday 13:31 |
Hullócsillagok számlálása a Bagolyvár Birodalomban Nyárbúcsúztató csillagokkal
A Budapesti Erdészet területén Budakeszin, a Vadaspark mellett a Szilfatisztáson augusztus utolsó péntek estéjén 28-án, esős idő esetén másnap 29-én szombaton este fél kilencre várja a Bagolyvár Birodalom mindazokat a gyermekeket és szüleiket, akik szívesen feledkeznek bele az augusztusi csillagos ég látványába. A Magyar Csillagászati Egyesület tagjai saját távcsöveiken mutatják meg a szabad szemmel láthatatlant, előadásaikkal reméljük felkeltik érdeklődésüket a minden este ránkboruló, ám számunkra oly ismeretlen csillagvilágra. Ha szerencsénk lesz, hullócsillagokat is számlálhatunk az augusztus végi nyárbúcsúztató éjszakában. A távcsövekkel fél kilenctől csodálhatjuk az eget sötétedésig. Célszerű hálózsákot, takarót, szúnyogriasztót hozni, mert a látványt 10 óra 30 percig élvezhetjük, és hanyatt fekve az erdőben akkor már hűvös van. Tekintettel a Csillagászati Egyesület tagjainak nagyvonalúságára, csupán a hatósági engedélyek megszerzésének árait vagyunk kénytelenek elkérni a családoktól, így az esti csillagnézés 1000 forintba kerül családonként, melyet a helyszínen kérünk befizetni. Kérünk minden résztvevőt, alkoholt ne hozzon magával, és mert mikrofon használata sem ajánlott, nem szeretnénk zavarni az erdő lakóit, ezért igyekezzen mindenki minél nagyobb csendben élvezni a látványt és az előadást. Aki az első három hullócsillagot észleli ajándékban részesül. Várjuk a tiszta égboltot! Várjuk a családokat! Bagolyvár Birodalom |
|
2009. August 03. Monday 14:35 |
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
2009. 08. 02.-án 05:30 óra időben ismeretlen tettes Törökbálint egyik Mol benzinkút parkolójában leparkolt személygépkocsiból eltulajdonított egy táskát a benne lévő értékekkel együtt. Majd ezt követően a személygépkocsi mögött parkoló másik személygépkocsi kerekét kiszúrta majd elmenekült a helyszínről. A keletkezett lopási kár: 1.100.000 Ft. A rongálási kár: 13.500 Ft. |
|
2009. July 20. Monday 14:06 |
|
Laktanya építésére is pályázhatnak az önkormányzatok és a tűzoltóságok
Az utóbbi években számottevően és látványosan javult az ország tűzoltóságainak és tűzoltóinak technikai felszereltsége. Az állam 2002 óta majdnem 25 milliárd forintot költött erre a célra. A teljes állomány méltó elhelyezése azonban további beruházásokat igényel.
Megváltozott a pályázati rendszer, amely lendületet adhat új tűzoltó laktanyák építésének is. Az önkormányzati miniszter erre vonatkozó rendelete megjelent a Magyar Közlönyben (2009/94. szám)
Ezentúl – pályázat útján – a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásából is finanszírozható lesz az új tűzoltó laktanyák építése.
A pályázat kiírója – hasonlóan a korábbi gyakorlathoz – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Laktanya-építési beruházásra hivatásos önkormányzati tűzoltóságot fenntartó települési önkormányzatok, hivatásos állami és önkéntes tűzoltóságok pályázhatnak. Az önrész a bruttó költség legalább 20 %-a (hátrányos helyzetű önkormányzat esetén ez 10 % is lehet).
A nyertes pályázatokról és a beruházások megvalósításának sorrendjéről – egy szakmai bizottság javaslata alapján – a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter dönt. Az már csak az Önkormányzatokon múlik, hogy pályáznak-e... |
|
2009. July 20. Monday 11:34 |
|
Újabb kilépések az SZDSZ-ből – Wittinghoff sem tud közösséget vállalni a jelenlegi pártvezetéssel Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, valamint a helyi SZDSZ-es bizottsági elnök önkormányzati képviselők is úgy döntöttek, kilépnek a Szabad Demokraták Szövetségéből. Erről szóló levelüket a mai napon juttatták el a párt vezetésének. Wittinghoff Tamás polgármester, valamint Bíró Gyula és Molnár Gábor önkormányzati bizottsági elnökök így indokolták döntésüket: „A párt hosszú ideje tartó sodródása mellett döntésünket alapvetően a július 12-én megválasztott új vezetés politikai mondanivalója, és elfogadhatatlan hangneme váltotta ki, amellyel a továbbiakban nem kívánunk közösséget vállalni.” |
|
2009. July 15. Wednesday 13:06 |
|
Zsámbék, Rakétabázis 18.37 ZULU TIME Fegyveres őrség a kapuban.... - Kihez jött? (barátságosan) - A Kompánia színházat keresem... Meg van beszélve (sic!), várnak... - Neve? Rendszáma? Mondom, majd barátságos intés és elindulok az egykor szupertitkos, ma csak kevéssé ismert Zsámbéki légvédelmi bázison... és most nem katonákat, hanem művészeket keresek, a bázison jelenleg is zajlik a szeptember 20-ig tartó rendezvénysorozat előkészítése, sőt egyes társulatok már próbálnak is.  Modern eszköz, bár egyetlen szög sincs a jurtában Mi lesz itt? Kérdezem, már az egyik rakéta hűlt helyénél Debreczeni Marci-t (Mártont), aki a Kompánia egyik oszlopos tagja, annyira, hogy épp ő tartja az oszlopot. Nos ezen a helyen várhatóan színházi előadás lesz, és nem is akármilyen... Nézek körbe, és egy betonbunkert továbbá a háttérben két jurtasátrat látok... Érdekes ugyanakkor tényleg inspiráló környezet, bár nem a hagyományos szinház lesz itt az biztos. Itt vannak már a lámpák, a felszerelésünk, és lassan állni fog a második jurta is.  Egyeztetés...  Erre nincsenek szavak :) Körbe vezetlek kapcsolódik a beszélgetéshez Lukács Laci (László), mutatom, tavaly erre voltunk ... és bevezet egy másik rakéta "fészekbe" a falakon még ott vannak a diszletelemek, lépcsők pódiumok, de már egy másik csapat gyakorol itt, mindenfelé kellékek bentről épp intenzív megbeszélés hangjai szűrődnek ki. Nem is zavarunk ... Erre menjünk ..., itt egy orosz rendezővel, Oleg Zhukovsky-val dolgoznak főiskolások, arra pedig egy hagyományos színházi előadás lesz- folytatja, ez pedig a rendes görög színház mutat körbe egy volt rakéta kilővő gödörben, ahol a gödör falála kényelmes székeket helyeztek el, és valóban mint egy amfiteátrum úgy helyezkedik el minden. Mint ahogy azt rövid séta keretében magam is megtapasztalom, a Zsámbéki volt katonai bázis, ma már nyaranta a művészetek bázisa lett.  Naplemente... tényleg... - Kik fognak fellépni, milyen előadások lesznek? - Itt épp egy nemzetközi projekt zajlik, vagyis közép európai. Vannak itt lengyelek, csehek, szlovákok és persze magyarok is. Az idei év témája, Radnóti Miklós és kora, probáljuk az előadásokkal filmekkel megérteni megértetni milyen volt az a kor - melynek persze mai aktualitása is van -.  Igazi jurta, egyenesen Mongóliából Mire számítson aki ide jön? - Mindenre - kacsintás - lesz itt hagyományos, tradicionális, kőszínházi előadás, persze az itteni díszletekkel, környezetben, és persze lesz itt több féle megközelítésű alternatív, vagy inkább - ezt jobban szeretem - útkereső előadás is. És Ti mit fogtok előadni? - Még nem tudjuk, a lengyel rendező aki minket instruálni fog, és akivel közösen dolgozunk pár nap múlva érkezik, addig előkészülünk és felkészülünk mindenre. Épp ez a jó, itt lehet kreatív munkát végezni. Érdemes kijönni, mert itt olyat lehetmajd látni amit sehol máshol... Zsámbék, Rakétabázis 20.17 ZULU TIME Őrség kedvesen mosolyog, és távozom, persze csak addig amíg nem lesz előadás, mert ezt érdemes megnézni, a pontos programot pedig a www.zsambekiszinhazibazis.hu -n lehet megnézni, érdemes. |
|
Utolsó frissités ( 2009. July 15. Wednesday 13:42 )
|
|
2009. July 02. Thursday 20:29 |
|
A vihar kegyetlenül lecsapott Budakeszi, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Július másodikán a kora esti órákban, egyik pillanatról a másikra lecsapott a vihar Budakeszire. Az orkán erejű szél, tetőket bontott meg és a Fő utcán kidöntött egy fát. A kidőlő fa a rajtuk lévő kábelekkel együtt összesen 6 oszlopot döntött a földre. a kidőlő betonoszlopok a csodával határos módon személyi sérülést nem okoztak. Lakossági bejelentésre a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszinre, de az elektromos kábelekhez az ELMÜ szakembereinek megérkezéséig a nagy feszültségű kábelek áram alatt maradtak. Mint azt helyszínen tartózkodó kollégánktól megtudtuk a TvNetWork kábelszolgáltató, az Elmű szakembereivel gyorsan megkezték a kár ideiglenes helyreálltását. 
tudósítónktól |
|
Utolsó frissités ( 2009. July 02. Thursday 20:42 )
|
|
2009. July 01. Wednesday 18:32 |
FELHÍVÁS!
TISZTELT LAKOSSÁG, TISZTELT FÖLDHASZNÁLÓK! TÁJÉKOZTATOM ÖNÖKET, HOGY A BUDAKÖRNYÉKI FÖLDHIVATAL (1036 BUDAPEST, LAJOS UTCA 160-162.):
2009. JÚLIUS 8-ÁN (SZERDÁN) 09.00 ÓRÁTÓL A PARLAGFŰVEL FERTŐZÖTT TERÜLETEK FELKUTATÁSA CÉLJÁBÓL BUDAKESZI VÁROS KÜLTERÜLETÉN ÁTFOGÓ HELYSZÍNI VIZSGÁLATOT TART. |
|
Bővebben...
|
|
2009. June 25. Thursday 10:41 |
A Magyarok Szövetsége Budakeszi Közössége szeretettel meghívja Önt, családját és barátait 2009. június 27-én /szombaton/ 9-14 óra között a Szent László napi vásárára .
Helyszín: Budakeszi, Barackos Lakópark, Árpád fejedelem tér
A vásáron környékbeli őstermelők, gazdálkodók, kézművesek árusítanak kizárólag magyar eredetű termékeket. Az árusítással párhuzamosan gyermek és felnőtt műsorokat és foglalkozásokat szervezünk. |
|
2009. June 25. Thursday 10:30 |
Parlagfű irtással 4 millió forintos játszóteret nyerhet Budakeszi!
Az Önkormányzat együttműködve civil szervezetekkel és a lakossággal parlagfű-mentesítési akciót szervez! |
|
Bővebben...
|
|
|
2009. June 24. Wednesday 11:55 |
Szeretettel várjuk programjainkon!
június 26. péntek SZENT IVÁN-ÉJI MULATSÁG
18.30 A Sub Rosa Régizenei együttes műsora 19.00 Palya Bea lemezbemutató koncertje "Egyszálének" címmel kb. 20.30 Magyar táncház, táncházvezető: Udvarhelyi Ildikó, közreműködik: Göncöl Zenekar 21.30 Tűzugrás Belépőjegyek 2.000 Ft-os áron kaphatók az MMMH Rendezvényszolgálatán.
július 5., vasárnap TÖRÖKBÁLINTI BÚCSÚ
Egyházi programok: 9.30 Ünnepi körmenet a plébániától a kápolnáig 10.00 Ünnepi szentmise a „Mária Segíts!” Kápolnánál, eső esetén a templomban. 15.00 Keresztény könnyűzene a Te Deum Zenekarral a 18.00 Gyógyító mise és közbenjáró ima a katolikus templomban
Világi programok: 11.00-21.00 Körhinta, élménypark, kirakodóvásár 16.00 A Holló Együttes „Vándormuzsikusok” című interaktív gyerekműsora Magyar költők megzenésítetett versei, népdalok, a világ legszebb gyermekdalai. 17.00 Törökbálinti művészeti csoportok bemutatói: „Napsugaras ősz” Tánccsoport, Gyémántkút Kulturális Egyesület mazsorett bemutatója (Mazsola, Szivárvány és Gyémánt Csoport), Frutti Tánc SE 18.00 Chameleon Small Band - a '70-es évek jazz, rock slágerei 19.00 Fásy Mulató - Zeneexpressz A műsorban fellépnek: Komonyi Zsuzsa, Holub Péter, A Két Zsivány, Fásy Ádám, Nótár Mary, Bunyós Pityu Az est házigazdája: Fásy Ádám A programok ingyenesek! Helyszín: Géza Fejedelem útja
Szeretettel várjuk programjainkon! www.mmmh.hu [http://www.mmmh.hu] |
|
|
2009. June 24. Wednesday 11:41 |
*Energia a legszegényebbeknek*
*Június 27-én, önkéntesek energetikai képzésével indul a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete és az Energia Klub példaértékű kezdeményezése. Az összefogás célja, hogy segítse a szociálisan rászorulókat fűtési számláik csökkentésében, otthonaik komfortjának növelésében.*
|
|
Bővebben...
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| | Találatok 79 - 91 / 158 | |